Lipnice 2006 Júlis 27-31
Két héttel a találkozó elõtt Karcsit felhívta egy Zsolti nevû srác, aki elmesélte, hogy vett egy velorexet és szeretne velünk kijönni Lipnicére. Július 27.-én csütörtökön reggelre beszéltünk meg találkozót Zsoltival, fél egyre meg is érkeztek. Megcsodáltuk veloját, összeismerkedtünk és már indultunk is. Mint minden évben most is új útvonalat találtunk ki, amelyben a véletlen is közrejátszott. Tervek szerint a 10-es úton szerettünk volna menni, de egy útfelújítás miatti dugó keresztbe húzta a számításainkat. Megfordultunk és Szentendre-Visegrád-Esztergom felé vettük az irányt. Esztergomnál léptük át a határt és némi barack szedés után a bõsi erõmûhöz hajtottunk. Érdemes volt megállni mert ekkora építményt ritkán lát az ember. Szerencsékre pont akkor zsilipelt egy hajó. Az erõmû megtekintése után nem messze onnan találtunk egy gyönyörû, tisztaízű csatornát, ahol megejtettük a fürdést. Gyors pancsolás után még gyönyörködtünk a panorámában, de mivel a nap lemenõben volt, indultunk tovább Ausztriába. Ausztriába a kora esti órákban értünk úgyhogy maradt még idõnk városnézésre. Utána kis harmadrendű utakon szeltük keresztül az országot. Éjfélkor már nem nagy kedvünk volt nyomni a gázt, igy kerestünk magunknak szállást, ami egy szõlõ ültetvény és egy szántófõld találkozásánál volt. Az alvóhely kényelmes volt és madárcsicsergésre ébredtünk. Gyors reggeli után indltunk tovább Csehország felé. Pihenni is csak egyszer álltunk meg. Átléptük a cseh határt, nemsokára már Znojmoban is voltunk. Tankolás, pihenés, kávé, kinek mire volt szüksége. Znojmót elhagyva megnéztük a környék legszebb motormúzeumát, ami étterem is egyben. A múzeumi kitérõ után kicsit elkeveredtünk fürdõhelyet keresve, de miután feladtuk a keresést márist találtunk egy kedves kis tavat. Kellemes fűrdés után nagy hõségben indultunk tovább. Kb. két óra múlva megpillantottuk a lipnicei várat. Megérkezésünkkor nem sokan voltak, mert én kaptam a 13-as rajtszámot. Végre sikerült idõben érkeznünk. Amint leparkoltunk kitűztük a magyar zászlókat, majd csatlakoztunk a cimborákhoz. Lenyargaltunk a legközelebbi vendéglátó egységbe. Sörözéssel, beszélgetéssel múlattuk ídõnket, majd kerestünk magunknak fekhelyet és húztuk a lóbõrt. Szombaton reggel korrán keltünk, hogy csatlakozni tudjunk Pepáékhoz. Úgy éreztük csak így lehet esélyünk a versenyen. Amint az elsõ pont felé hajtottunk, az elöttem haladó "Orosz" felborult és meg is pördült. Kiogrottunk visszaboritottuk, de szerencsére semi komolyabb baja nem történt, és a velorex is megúszta kissebb horzsolásokkal. A nagy izgalmak után mentünk az elsõ pontra, ahol egy játékbabát kellett idõre pelenkázni összekötött kezekkel. Az elsõ megmérettetést követõen már robogtunk is a második felé. Itt a feladat könnyebbnek látszott, míg meg nem tudtuk, hogy korcsolyával a lábunkon kell légpuskával célbalõnünk. A harmadik játék egy erdõben volt, ahol szögeket kellett megfelelő mélységbe beütni egy farönkbe. A magyar csapatnak ez nagyon jól sikerült. Akire joggal lehettünk büszkék: Zsolti a szerelõbajnok. Senki nem szerelt annyit a túra alatt mint õ, persze ezt megtehette volna otthon is. Miután Zsolti végzett a szereléssel meghívást kaptunk Katerzsináéktól. A velorexek között sütötték a húsokat, melyek nagyon finomak voltak. Késõ estig iszogattunk és faltuk a húsokat. Vasárnap reggel amikor mások még, aludtak mi elmentünk a városkában sétálni. Miután visszaérkeztünk, Kamil köszöntött minket és megnéztük közösen a vár látogatok elõl elzárt részeit. Itt Karcsi megragadta az alkalmat és szólt a tömeghez. A hosszú szónoklat után gyors pakolás, majd az eredményhírdetés következett. Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy Pepáék a negyedikek lettek. Fél óra alatt eltünt az összes velorex. Mi is indultunk fürdeni, persze csak, ahogy szoktuk: lazán. A frissitõ fürdõt követõen indultunk Kutná Horába. A város gyönyörû, megérkezésünkkor betévedtünk egy zsákutcába, ami sétáló utcába torkollott és a végén állt egy emlékmû, amit megkerülve akartunk visszafordulni. Az utca Japán turistákkal volt tele, akik elkezdtek integetni és fényképezni. Nekünk sem kellett több, mentünk vagy öt kört mire megunták az integetést és a fotózást. A település tele van szebnél szebb templomokkal, hangulatos utcácskákkal. Kutná Hora leghíresebb látványossága az emberi csontokból kirakott kápolna. A temetõ, amiben a kápolna található nem a városközpontban van, kerestük egy darabig. A kápolnában több köbméternyi csont, koponya van kupacokba rakva. Csontokból áll a csillár, a feliratok és minden díszítés. Szerencsétlenségemre pont itt fogytak ki a fényképezõmben az elemek, igy csak egy kép készült. Sajnos a hazavezetõ út alatt már nem volt lehetõségem feltölteni az akkukat, emiatt képek nélkül folytatom. Kutná Horából kora délután indultunk hazafelé. Az út, a forgalom és az ídõ is nagyon jó volt, csak Zsoltiék gépe nem hasította úgy a levegõt mint kellet volna, sõt egyre lassabb lett. Mikor már rátértünk az autópályára velorexük negyvennél nem tudott többet menni. Amint lehetett, az elsõ parkolóban megálltunk felkutatni a hibát. Gyorsan meg is találtuk, csak a szemünknek nem hittünk, hogy ilyen megtörténhet. A hátsó kerék agya széttört és emiatt befogott a fék. Nagy mázli, hogy Karcsi hozott magával komplett pótkereket. Rövid szerelés után folytathattuk utunkat. Késõ estig nyomtuk, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Amikor már mindenki fáradt volt megálltunk egy szántóföld szélén aludni. Reggel hamar elértük Szlovákiát, itt pedig már a jól megszokott úton mentünk Ipolyságig, ahol átléptük a magyar határt. Rétságon elbúcsúztunk Zsoltiéktól, innen külön folytattuk a haza utat. A túrát sikerült balesetmentesen kevés szereléssel és sok-sok élménnyel zárnunk.
Ha valaki kedvet kapott, szívesen látjuk bármelyik túránkon akár velorexel, akár bármilyen vaterán jármûvel.
