A Velorex Klub 4, a Cseh márkatársak 11 velorexszel és egy motorral vettek részt a nyaraláson.
Július 3-án reggel 9 órakor indultunk Karcsival Dunakesziről nagy-nagy várakozással, mivel nem tudtuk hány cseh velorex jön el hozzánk. Reméltük, legalább annyian lesznek, mint tavaly. Tíz órára már Bucibánál voltunk, ahol egy kis szereléssel keztünk .Sietve indultunk, az idő sürgetett. Ennek meg lett a böjtje, mert már az első sarkon gyújtást kellett állitani. A probléma kiküszöbölése után még megálltunk Törökbálinton, és felvettük Bucibá lányait. Innen indultunk a győri Pihenő kempingbe. Útközben sem maradtunk kalandok nélkül. Komárom előtt újból előjöttek a gyújtás problémái Hurvinkának. A kempingbe érkezésünk után nem sokkal megérkezett a Cseh Ovkrtalof Velorex Team négy veloval.Hamarosan megjött Kamill is két másik velo társaságában.Ő immár második alkalommal vett részt a balatoni találkozón.Egy óra múlva még négy cseh velorex érkezett, és befutott Győrből Pisti és Tamás is. Este sörözéssel egybekötött beszélgetés volt. Hétfőn győri városnézés és aqva parkos fürdőzés volt a program. Este egy hangulatos gyertyafényes beszélgetős iszogatás zárta a napot. A magyar klubtagok nehezen tudták eldönteni, kié a szebb velorex, de az erőfölény mindíg segít. Végül közös megegyezés alapján Karcsi maradt a klub elnöke. A buli közös imádkozással ért véget. Az éjszaka további eseményeit sajnos cenzúráznom kellett! Kedden reggel felkeltünk (már aki tudott) és egy gyors összepakolás után elindultunk a Balaton felé. Balaton felé félúton megáltunk a cseszneki várnál ebédelni. Eközben az egyik velon észleltek egy kerékcsapágy problémát, amit kerékcserével orvosoltak. Délután megérkeztünk a balatonakali Holiday kempingbe, ahol rossz idő fogadott minket. Szerda reggel szebb időre ébredtünk. A szerdai félnapos program Tihany megtekintése volt. Délután megérkeztek Karcsiék, végre együtt töltöttük az estét. Csütörtökön Badacsonyban kirándultunk, ami gyenge hegymászásá módosult. A kempingbe vezető út mellett lehetett sárkányrepülni, ezt a vendégeink azonnal ki is próbálták. A hét többi napja esős, borús időben beszélgetéssel telt. Köszönjük a cseh márkatársak részvételét a Második Balatoni Velorex Találkozón. Szeretettel várunk minden hazai márkatársat a 2006-os találkozónkra.

